Menu

Az OZ felni számos változatban kapható

oz felni

Az alu-felni.eu webáruházban minden érdeklődő meg fogja találni a számítását, amennyiben felnire van szüksége. Többek között, a széles árupalettán jelen van több minőségi OZ felni is, mégpedig igen elismert szlovák gyártóktól, elfogadható ár-érték arányban. Ezek mindegyike strapabíró és ennek hála, megfelelő használat mellett időtálló. Az OZ felni könnyűfémből készült változatai igen látványos stílusúak és az alacsony súlyuknak köszönhetően, javítanak a személygépkocsi gyorsulásán, illetve fékezésén.

Általában ezek jóval könnyebbek, mint az acélfelnik. A járművek esetében ez annyit jelent, mintha legalább 30 kilogramm súlytól szabadultak volna meg. Megfelelő körülmények között, mindegyik darab legalább 10-15 évig gond nélkül alkalmazható. A webáruház kiterjedt kínálata mindenkinek megoldással tud szolgálni az OZ felni kategóriát illetően, de ha esetleg másmilyen megoldásra lenne szüksége, az is megoldható. Az OZ felni ennek értelmében beszerezhető az épp aktuális és folyamatosan megújuló kínálatból, de egyéni igényeknek is eleget tud tenni a jól felszerelt bolt.

A Kia Sportage felni felhozatal látványos és minőségi darabokat tartalmaz

Az acélfelnik mellett, egyre inkább elterjednek a könnyűfémből készült változatok. Az internetes áruház kínálatában a hazánkban futó összes motorkerékpárra, teher- és személygépkocsira található alufelni, így beszerezhető itt egyebek mellett a Kia Sportage felni is, mégpedig modellnek megfelelően. Érdemes odafigyelni a kompatibilitás érdekében, hogy az SL, a KM, a JA és a QL jelzéssel ellátott modellekre különféle Kia Sportage felni és keréktárcsa való.

A weboldalon forgalmazott termékek jelentős része szlovák gyártmányú és minőségi, kopás- és karcálló. Az alacsony súlyuknak köszönhetően, jelentős mértékben javítják a gépjárművek fékezési és gyorsulási mutatóit. Közös vonásuk továbbá, hogy a kialakításuk látványosan dizájnos. A megrendelt termék szettben érkezik, 4 darab van a felnikből és 4-4 az olyan kiegészítőkből, mint amilyen a króm szelep, a logóval ellátott szelepsapka és szükség esetén a központosító gyűrű is.